Hitrendszereink a dühös érzelmek hátterében – ThetaHealing® az indulatkezelésben

Világunkat olyan hitrendszerek hozzák létre, a viselkedésünket pedig olyan meggyőződések táplálják, amelyeket tudatos és tudattalan szinten igaznak vélünk. Ezek a hitrendszerek befolyásolják gondolatainkat, érzelmi reakcióinkat, döntéseinket a hétköznapokban. Ha például az a tudattalan meggyőződés bújik meg életünk eseményeinek hátterében, hogy a világ veszélyes, nem biztonságos és ellenséges, nincs benne semmi meglepő, hogy olyan életeseményeket és kapcsolatokat teremtünk, amelyek ezt a hitünket visszaigazolják. Ez a tudattalan működésének egyik alapszabálya. Ha bántalmazó, kötekedő, agresszív szüleink voltak, és gyakran kerültünk az áldozat szerepébe gyermekként, felnőttként újra és újra szembetaláljuk magunkat az áldozat szerep problematikájával. Ebben az esetben a terápia egyik központi része, hogy meggyógyítsuk, ami nem enged bennünket kilépni ebből az áldozat szerepből. Meg kell tanulnunk tudatosítani, felvállalni és megengedni magunknak valódi szükségleteinket, hogy ennek megfelelően teremtsük újra az élethelyzeteinket.

Ebben óriási segítséget nyújt, ha hozzáférhetünk a konfliktushelyzeteinket teremtő tudattalan hitrendszereinkhez, és megszabadulhatunk a korlátozó hiteinktől, illetve lecserélhetjük azokat támogató hitrendszerekre. Ez válik elérhetővé a ThetaHealing® módszerével. Amint a gyógyulás megtörténik, az önérvényesítés szabadon, könnyedén és spontán lehetségessé válik, a gátló szorongások feloldódnak és könnyebbnek érezzük a megtanult kommunikációs technikák alkalmazását is, és mélyreható, valódi változást hozhatunk létre kapcsolatainkban. Ne feledjük, minden ami történik velünk, a tudattalan tükröződéseit mutatja. Vagyis a fizikai betegségek, a pszichoszomatikus tünetek, a szorongásos zavarok, az önértékelési problémák stb. hitrendszereink, a sejtmemóriánkban tárolt emlékeink következményei és ezek gyógyításával tudunk gyökeres változást megtapasztalni életünkben.

A ThetaHealing®, egy speciális energiagyógyászati módszer, amely lehetővé teszi, hogy a negatív, nem támogató hitrendszerek, gondolatminták, sémák átalakításán dolgozzunk, és feloldjuk azokat a tudattalan korlátozó hiedelmeket, amelyek szabotálják, hogy azt az életet éljük, amit valójában szeretnénk. A kezelés során az “intuitív ásás” folyamatában azonosítjuk, hogy pontosan milyen gyökérok, hitrendszer áll egy fizikai vagy érzelmi probléma hátterében, és átalakítjuk a kulcshitet. Ha ez megtörtént, a kulcshithez kapcsolódó egyéb nem támogató hitrendszerek is feloldódnak, ami sok esetben azonnali gyógyulást eredményez.

Vianna Stibal

A ThetaHealing® módszerét Vianna Stibal alkotta meg. Vianna az Egyesült Államokbeli Idaho Fallsban született, médiumi képességekkel megáldva. Mindig sejtette, hogy fontos küldetést teljesít majd, intuitív gyógyítóként azonban csak sokkal később kezdett tevékenykedni. A Teremtőtől a kliensek gyógyulásához vezető útról kapott útmutatások szerint segített a hozzá fordulóknak. Amikor a metafizikai élményei erősödni kezdtek, egyre tudatosabban alkalmazta adottságait, ami a ThetaHealing® módszer megszületését tette lehetővé.

1995-ben csontrákkal diagnosztizálták, az orvosok amputációt javasoltak. Rettenetes fájdalmak gyötörték, nem segített semmit, de legbelül bizonyos volt benne hogy képes meggyógyulni. Saját intuíciójára és a Teremtőtől kapott sugallatokra támaszkodva a saját javára kezdte alkalmazni természetgyógyász tudását. Továbbra is bízott abban az intuitív bizonyosságban, hogy meggyógyíthatja magát. Aztán megtapasztalta az azonnali gyógyulást két hozzáforduló betegénél, és amire ezekben a gyógyításokban rátalált, magán is alkalmazta. A gyógyulás azonnal megtörtént. A technika áldásos hatásait mindenki megtapasztalhatja, aki hisz egy univerzális, teremtő erő létezésében, vallásos meggyőződésekre való tekintet nélkül. A mélyreható gyógyulás a feltétel nélküli szeretet gyógyító terében történik.

Az indulatkezelés egyik alapszabálya, hogy mindig a düh mögött rejlő érzelmet tudatosítjuk, hogy felismerjük azt a szükségletet, amelynek kielégítetlensége indulatossá tesz bennünket. Fontos tudnunk, hogy ha az áldozat szerepet fenntartó hitrendszerek hiányokat, és kielégítetlen szükségleteket teremtenek a kapcsolatainkban, a mélyben meghúzódó hitrendszereinket is gyógyítanunk kell. A korlátozó hitrendszerek azonosításában nagy szolgálatot tesz a terápiában használt intuitív ásás, illetve a naplóírás is, ami az indulatkezelés terápia egyik fontos része. Tegyük fel magunknak a kérdést:

shakti logóMire figyelmeztet a haragom?

shakti logóMilyen egyéb érzéseket és sérült szükségletet fedezek fel a haragom mélyén?

shakti logóMiben érzem korlátozva magam?

shakti logóMivel járulok hozzá ahhoz, hogy fenntartsam ezeket a korlátokat és min kell változtatnom ahhoz, hogy a korlátokat elengedjem?

Az indulat mögött rejlő mélyebb okok felderítése tudatos jelenlétet tesz lehetővé, ez a mindfulness alapja is. A megfigyelés és a tudatosság segít éberen tartania a figyelmünket, és megakadályozza, hogy engedjünk a szokásos érzelmi sodrásnak. A minták tudatosítása önmagában gyógyító hatású, ilyenkor az is sokat segít, ha a terápiás beszélgetés során őszintén megfogalmazzuk és kimondjuk, ami bennünk van. Azonban az önértékelési problémák és a bizalom sérülésének gyógyítása a hitrendszerekkel való mélyebb munkával lehetséges. A tudattalanban létrehozott mélyreható változásnak köszönhetően a gyógyító folyamatok felgyorsulnak és teljessé válnak.

ETS.

0 válaszok

Írj hozzászólást!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 × 2 =