Mi a trauma és hogyan gyógyítható?
– A test szerepe a trauma feldolgozásban

Napjainkban a pszichés trauma egyike a lélektan legdinamikusabban fejlődő kutatási területeinek, amely egyben az egyik legizgalmasabb. Dr. Peter A. Levine öt évtizedes munkásságával oroszlánrészt vállalt a folyamat katalizálásban, egyike azon szakembereknek, aki a szomatikus (testi) tapasztalás trauma feldolgozásban betöltött szerepét állítja vizsgálódása középpontjába. A verbális terápiák mellett, egyre nagyobb hangsúlyt kap a testtudatosság a traumatikus élmény feldolgozásában, illetve az erre építő mindfullness technikák alkalmazása is. A testérzetekkel való munka, a trauma pillanatában levezetetlenül maradt fizikai reakciók fokozatos előhívása, a túlélésért folytatott harc érdekében mobilizált energia levezetése kiemelt fontosságú a traumák gyógyításában. Mielőtt részletesebben kitérnék arra, mit jelent ez a gyakorlatban, nézzük meg, mit is értünk pontosan trauma fogalmán és mi történik a szervezetünkben és az idegrendszerben a traumatikus esemény pillanatában!

Sok esemény okozhat traumatikus reakciókat az egyén későbbi élete során attól függően, hogy a bekövetkezés idején miként élte meg az adott eseményt az érintett személy. Méhen belüli vagy születési trauma, szülő vagy közeli családtag elvesztése, betegség, mérgezés, magas láz, testi sérülések, beleértve a zuhanást és a baleseteket, szexuális, fizikai és érzelmi bántalmazás, az erőszak látványa, természeti katasztrófák, orvosi vagy fogászati eljárások, műtétek, altatás és a hosszabb ideig tartó mozgásképtelenség egyaránt a traumatikus események sorába tartoznak, és bármilyen életkorban bekövetkezhetnek.

Testünk akkor is életveszélyesnek regisztrálhat egy eseményt, ha nem is vagyunk tudatunknál, igaz ez tehát a műtétekre is, amikor az izmokat és a csontokat éri beavatkozás. A test sejtszinten halálos veszélyt jelez. A trauma szempontjából az ösztönös idegrendszer többet nyom a latban, mint az értelem. A trauma korai tünetei lehetnek: alvászavar, rémálmok, megriadási reakciók, hangulatingadozás, csökkent stresszkezelési képesség. A később kialakuló tünetek: pánikroham, szorongás, fóbiák, heves érzelmi reakciók, félelem a haláltól és a megőrüléstől, túlzott vagy csökkent szexuális aktivitás, emlékezetvesztés, feledékenység. Hosszabb időszak után kialakuló tünetek: kötelezettségvállalásra való képtelenség, krónikus fáradtság, pszichoszomatikus betegségek, depresszió. Nem minden itt felsorolt tünet ered feltétlenül traumából, és nem mindenki traumatizált, aki több tünetet is felfedez magán. Tehát óvatosan az öndiagnózissal. Ezt a feladatot bízzuk szakemberre.

Csak egyetlen faj szenvedi el a trauma hosszan tartó, negatív utóhatásait, ez az ember. Más állatoknál csak akkor figyelhető meg hasonló, ha háziasítás miatt az ember mellett élnek. Amikor az állatok életveszélyes eseményt élnek át, gyorsan túllépnek a kezdeti sokkreakción és helyrejönnek. A reakcióik korlátozott ideg tartanak, és nem válnak krónikussá. Ez az ösztön bennünk is él, és megmutatja, hogy bennünk lakozik a traumával való megküzdés ösztönös képessége, ami számunkra is hozzáférhető.

Amikor veszélyt észlelünk, vagy megérezzük, hogy fenyegetett helyzetben vagyunk, fokozott izgalmi állapotba kerülünk. Az „arousal” az a belső aktiváltság, amely energiával látja el a szervezetünket túlélési reakció pillanatában. A megemelkedett arousal szint tünetei: szapora szívverés, légzési nehézségek, hideg veríték, bizsergő izomfeszültség, vadul kavargó gondolatok, aggódás. Amikor kihívással vagy fenyegetettséggel szembesülünk, fokozott izgalmi állapotba kerülünk, az arousal szint a tetőfokára hág, cselekvésbe lendülünk és szembenézünk a kihívással, a fenyegetéssel. Amint az arousal szint csökkeni kezd, nyugalmat és elégedettséget tapasztalunk. A traumatizált emberben mély bizalmatlanság él az arousal ciklussal szemben, mivel a tapasztalt izgalom összekapcsolódott a félelem hatására történő lefagyás állapotával, vagyis megrekedünk a félelemben. A feldolgozatlan trauma nyomán a tehetetlenség életünk szerves részévé válik, egyre nehezebben vagyunk képesek arra, hogy ne tehetetlenül, hanem más módon viselkedjünk. Valahányszor magas izgalmi állapotba kerülünk, automatikusan bénultnak és tehetetlennek érezzük magunkat.

Freud az „ismétlési kényszer” kifejezést azon viselkedésformák, kapcsolatok, érzelmek leírására használja, amelyekben a gyermekkori traumákat újrajátszunk. Ez történik, amikor újra és újra bántalmazó kapcsolatokban találjuk magunkat, vagy például ha orvoshoz fordulunk, mindig olyan szakembert fogunk ki, aki nem foglalkozik velünk körültekintően, esetleg félrekezel bennünket. Az eredeti trauma újraélése azért történik, mert így akarunk új megoldási módokat mozgósítani, meggyógyítani a hordozott fájdalmat. A gyakori újraélés a trauma legérdekesebb és legösszetettebb tünete. Egy gyermekkorában szexuálisan bántalmazott fiatalember például azt tapasztalta, hogy autójába három év alatt több tucatszor koccantak bele hátulról. Az újraélés nem szándékos, hiszen nem vagyunk tudatában a viselkedést mozgató késztetéseknek, esetleg azzal szembesülünk, hogy még mindig gyógyulatlanul hordozzuk magunkban.

Az átalakuláshoz elengedhetetlen hogy felszínre kerüljön a kiváltó emlék, és megváltozzon az emlékeinkhez fűződő kapcsolatunk, érzelmi viszonyulásunk. Itt dől el, hogy a trauma elpusztít bennünket, és átokként kísérti az életünket vagy egy nagyobb erő áldásává válik. Levine szerint a traumatikus élmény egy gyógyító örvényt is létrehoz a trauma pillanatában, ami magában hordozza az ösztönös öngyógyítás képességét. Ahhoz, hogy a gyógyító örvény szabadon támogathassa az átalakulás folyamatát, fontos, hogy el tudjuk engedni, hogy egy eseményre hogyan kéne emlékeznünk. A gyógyító örvény segít, hogy a trauma pillanatában testünkben rekedt energia kioldódjon a testünkből, és helyreálljon az egyensúly, anélkül, hogy blokkolnánk a testi reakciók felszabadulását. A félelmi reakció megjelenik ugyan, de a lefagyás helyett cselekvőképesnek érezzük magunkat. Ez paradox módon nem jelenti, hogy ne ismernénk el, ami valójában történt, ám segít átalakítani a traumatikus eseményhez való érzelmi viszonyulásunk és felszabadul a testünkben blokkolt érzelmi energia is. Az igazságot tapasztaljuk, mégis mély elfogadást élünk meg az életünkben történt események érzelmi hatásával kapcsolatban. A gyógyulás végleg átalakítja az életünkbe vonzott eseményeket, és már nem lesz többé szükségünk, hogy bántalmazó vagy veszélyes helyzetekben tegyünk kísérletet a trauma újraélésére.

ETS.
Ajánlott irodalom: Peter A. Levine: A tigris felébresztése – Hogyan dolgozható fel a trauma